4. fejezet
Justin Bieber?
Elég, én nem bírom! Egy gyerek az előbb öntött le kólával, és…. Dave!? Figyelsz te rám?
- Igen, igen tök jó – rám sem nézett.
- Oké, én elmegyek… a szomszéd kávézóba.
- Jó majd megyek érted – még mindig előre bámult, egy ideig kerestem a tekintetét, majd fejrázva kitörtem az ajtón. Körülnéztem és megláttam a kávézót, az épületben kevesen voltak, ezért még helyet is tudtam választani. A sarokba ültem le és kértem egy pohár vizet; azt szürcsöltem és végigpásztáztam a helyet. Egy idősebb nő kávét iszogatott, egy srác a laptopjába merült, a másik sarokban pedig Justin Bieber nevetgélt két sráccal. Mi? Justin Bieber? Itt? Tátott szemekkel bámultam, ő pedig hirtelen rám szegezte a tekintetét. Elkaptam a fejem és a vizet néztem, ez gáz volt, most biztosan szánalmasan tekint rám, egy újabb fan, aki autógrammért könyörög majd, pedig még rajongó sem vagyok. Úgy teszek, mintha ott sem lenne. De csak azért is odanéztem, engem méregetett. Miért bámul? Várja, hogy mikor megyek oda hozzá? Hát én ugyan nem fogok! Miközben ezen elmélkedtem, váratlanul lecsüccsent velem szembe.
- Szia! – a hangja meglepően mély volt, érdes.
- Szia – mondtam tétován.
- Justin vagyok! – vágta rá kedvesen, de tudta, hogy ismerem őt, csak arra várt, hogy énis bemutatkozzak.
- Abby.
- Nem iszunk valamit? – a pincér felé nézett.
- Mit szeretnél tőlem? – a lényegre törtem.
- Hogy? – kuncogott fel.
- Miért jöttél ehhez az asztalhoz? – a karomat vádlóan karba tettem és elmosolyodtam.
- Csak meg akarlak ismerni – egy szívdöglesztő JB mosolyt dobott felém.
- Persze!
- Miért nem hiszed el? Nagyon szép a mosolyod.
Elpirultam.
- Szóval itt laksz az angyalok városában?
- Igen – rápillantottam a két srácra aki vele voltak, csak engem néztek és nevettek. És igen, nevetségesen éreztem magam, de egy meleg kezet éreztem az enyémen. Justin rátette a kezét az enyémre!
- Abby!
- Mi?
- Hány éves vagy?
- 17 – elhúztam a kezem – Mit akarsz tőlem?
- Baj ha egy srác elkezd ismerkedni egy lánnyal?
- Ez így okés, de…
- Te nagyon megnyerő lány vagy!
Micsoda? Megnyerő? Komoly? Ezt bók akar lenni?
- Nekem mennem kell – kimásztam az asztaltól, és felkaptam a táskámat.
- Várj! Add meg a számod! – kedvesen nézett rám.
Nem, nem! Abigail Brown, ne csinálj hülyeséget! Csak szórakozik veled!
- Jólvan – elvettem az asztalról egy szalvétát, Justin pedig előkapott egy tollat. Mit csinálok? Teljesen megbolondultam! Ráírtam a fecnire a mobilszámom, a kezébe nyomtam, egyet intettem felé és kimentem az épületből. Vihorászva futottam oda Davidhez, aki aggodalmasan pásztázott.
- Hol voltál?
- Mondtam, hogy átmegyek a kávézóba, csak nem figyeltél.
- Ja az más – elgondolkodott.
- Most hova? – még mindig fülig ért a szám.
- Veled mi történt?
- Semmi! – néztem értetlenül. Pedig ha elmondtam volna, hogy találkoztam Justin Bieberrel és megadtam neki a számom… Biztos, hogy kiakadna - Szóval? Hova?
- Haza.
Egész hazaúton csak a találkozóról beszélt, de nem tudtam figyelni, csak Justinon járt az eszem. Mit akar tőlem? Tényleg megtetszettem neki? Én? Abigail Brown? Vagy csak szórakozik? Első benyomásra egy kicsit lökött. J
Mikor hazaértünk, apa már otthon volt.
- Sziasztok, hol voltatok? – faggatózott a családfő.
- Könyvtalálkozón – válaszolt Dave.
- Igen – vigyorogtam még mindig.
- Kértek palacsintát?
- Nem apu, én nem kérek, de… - SMS-em jött - egy pillanat… - átmentem a másik szobába, hogy elolvashassam.
„Szia Szépségem!
Arra gondoltam holnap véletlenül megint összefuthatnánk ugyanakkor egy randi keretében. Szép napot!
JB”
Elállt a lélegzetem, újra. Randizni akar velem, nem mehetek el, az képtelenség lenne. De… nem, vagyis… nem tudom. Mindegy majd holnap rágódom rajta,igen majd holnap írok neki, addigra talán nem leszek ilyen elvarázsolt. De aznap nem lehetett az arcomról levakarni a mosolyt.
